Csak egy péntek

Úgy dél körül járt az idő, már kezdtem összeszedni magam, amikor beszóltak az ajtómon a srácok:
"Na megyünk akkor Amsterdamba?"
Hát mit is mondjak, kicsit felkészületlenül ért a dolog, persze emlegettük, hogy majd megyünk, de nem gondoltam, hogy másnaposan délidőben vágunk neki, mindenféle előkészület nélkül. Ezen aggályaimat kifejtve végül úgy döntöttünk, hogy a délutánt a biciglik kipofozására fordítjuk.
Történt ugyanis, hogy a szerda esti buli után a suli melletti biciglitárolóban ráleltünk pár igencsak lelakott drótszamárra. Az egyiknek az ülése hiányzott, a másiknak hatalmas nyolcas volt a kerekében, a harmadikat vastag többévszakos por és rozsdafoltok brították stb. Szóval látszott, hogy nagy valószínűséggel ezek ilyen elhagyatott senkibringái - azaz mindenki bringái. Ami azért jót tett a kis lelkiismeretünknek mert mégsem lett volna szívünk konkrétan lopni, akármennyire is elfogadott szokás ez errefelé.
Aztán a rákövetkező nap bulija után hazafele menet arra lettem figyelmes, hogy a srácok megint tolnak valamit maguk mellett - donort szereztek kerék- és ülésátültetéshez! Namost mi négyen lakunk ebben a házban, ehhez képest a lépcsőnk alatt hetes darab kerékpár álldogált békésen. El is neveztük gyorsba a lépcsőalját Bike Workshopnak.


Szóval nem volt más dolgunk, mint két fél bringából egy működőt összeeszkábálni. És mivel egy kerékpárüzlet fölött lakunk, csak kölcsönkértünk pár szerszámot, és indulhatott a szentségeléssel, bénázással tarkított bringaszerviz. Munkánk végeztével elégedetten nyeregbe pattantunk, megnéztük milyen messze van a suli, és a rend kedvéért a kocsmában is legurítottuk első, bringatulajdonosi minőségben kikért söreinket.
És hogy mi lesz ma? Miután megkóstoltattam Ádámmal, milyen kaja is az a pirított vargánya, egyből el is határozta, hogy ebből muszáJ<- Nyúlnak lesz még szedni. Hát felőlem. ;)