Hollandiai kitérőm véget ért, és ezzel együtt a blog is nyugovóra tér. Legalábbis addig, amíg ki nem derül, hogy itthon esélyem sincs munkát találni és ezért ismét költözni kényszerülök, teszem azt Nyújorkba. Vagy Tokióba. Vagy Ausztráliába, és akkor bátyóval karöltve hódítjuk meg a világot, csak úgy szolidan.
Nos lássuk akkor amolyan leltárt szerűen, mit is hozott ez az 5 hónap, jöjjön a számvetés, közelmúltba-révedés, sírva tallózás, ajakbiggyesztő merengés, kisipari világbölcsesség gyártás. Natehát.
Augusztus
Volt először is egy hosszú, lassú, vontatott, elnyújtott, monoton, cammogó, végtelenbe nyúló 18 órás kiutazás, egy málhás szenvedéssel teli megérkezés és a megkönnyebbült beköltözködés. Ismerkedés a lakótársakkal: 2 darab magyar, egy darab -eleinte hiperbunkónak tűnő, de aztán mégse- német. Ismerkedés a környékkel és a holland légkörrel: minden nagyon szép, minden nagyon jó, szürreálisan távol a magyar realitástól. Oskolai bevezető hét ingyen koszttal, határokon át ívelő megismerkedésekkel és hányássugarakkal (ez persze nem igaz, de olyan jól hangzik), másnapos kirándulással, kirándult másnapossággal. Bringaszerzés, kipofozás, gombaszedés, főzés, mosás, vásárlás - élés (avagy magadrautaltsági terepgyakorlat).
Szeptember
Iskolakezdés, beilleszkedés (hollandok, németek, kínaiakok, karibiak), csoportosulás, figyelés, heveny tanulási undor konstatálás. Munka, méghozzá aljamunka, pénzalázat, kereseti büszkeség.
Október
Fizetés elbulizása, elsörözése, elvárosnézése: Arnhem, Utrecht, Rotterdam, Amsterdam - a büdös életben el nem felejtem. Legalábbis megpróbálom. Mottó: a világot látni és... folytatni a világűrrel.
November
Első felvonás végjáték, iskolai teendés minden mennyiségben, fej fölött csapkodó hullámok, küszöbön integető határidők, tornyosuló kötelezettségek, kötélidegeket kívánó feladattornyok végül felsóhajtás, teszkó gazdaságos katarzis. A rövidke büfészünet után folytatódik az előadás a második felvonással. Téltábornok, termálfürdő, tímvörk.
December
Továbbra is vergődünk az iskola-munka-pihenés bermuda háromszögében. Stricik és kurvák a lakásban és hasnló elhajlások. Utolsó munkanap, öröm. Közeledés a téli szünethez rohamléptékben, felszállásrepülés, landolás. Budapest, otthon, Karácsony, család, megromlott kocsonya - gyász. Iskolai project teendők teljes hanyagolása, züllés, ünnepi dekadencia, szilveszter.
Január
Felszállás, repülés, landolás, hideg Hollandia. Másfél hét feszített projekt munkálat, vér, veríték, könnyek, nyomtatás. Záróhét, záró prezentáció, záróbulik. Búcsúintés, elszivárgás, hazaút bonni kitérővel.
Végre Otthon.
Ez bizony egy nagy halomnyi idő, tapasztalat, emberi kapcsolat és emlék, melyek értéke felbecsülhetetlen és melyek egyenként is megérték volna a kiutat, nemhogy így együtt. Nem felejtem el soha a tájakat, városokat, arcokat, részemmé vált a kinti élet és tudás. Vigyázat, pátoszos leszek: igen, új én-részekkel gyarapodtam, teljesebbnek érzem magam. De még mindig van hová fejlődni, formálódni, alakulni, csak ugyanígy merni kell a jövőben is - merni kilépni saját keretemből, hogy végül tovább tágíthassam azt. Hisz mire való az élet, ha nem erre. Ó, nem, most nem az élet értelmét fejtettem meg így hirtelen egy külföldi látogatás nyomán. Csupán ráébredtem egy ősi trivialitásra: minél mozgalmasabb, annál szebb az élet. Utazzunk hát a világban és magunkban; határozza meg a lét a tudtatot és vica-versa.
Nos, köszönöm, hogy velem voltatok és olvastátok a sok sületlenséget és szellemi maszturbációt, remélem "átjött" az élmény vagy urambocsá' az üzenet. Folyt. köv. - talán majd ha megint kiesz a fene valahova.
Bandi voltam tisztelettel.
2009. február 8., vasárnap
2009. január 30., péntek
Végkifejlődés
A sulinak vége. Ez egyszerre tölt el ujjongással és szomorúsággal, hisz az iskolai kötelezettségek vége egyben kis kalandom végét is jelentik. Csütörtökön került sor a nagy záró prezentációkra: a 3 csoport félórás agytágításokkal próbálta meggyőzni az ítélőbizottságot projektjük makulátlanságáról, majd az előadásokat szintén félórás szétmarcangolós, vérben fürdős kérdéssorozatok követték. Ezek után már csak egy ebédszünet választott el minket az eredményhirdetéstől, persze ment közben a nagy latolgatás, hogy kinek hogy sikerült, ki mit rontott el - csak a szokásos önhergelés és körömrágás. Végül is prezentációnk sikerességében nem kételkedtünk, hisz elég jól ment, leszámítva az időkeret túllépést, nomeg a vizuális megvalósítás is nyilván első osztályú volt, hisz én készítettem el. Nyilván. Már csak maga a dokumentum osztályzata volt kérdéses, így kissé ambivalens hangulatban vártuk a végítéletet.
Az első csapat váratlanul alacsony osztályzatokat kapott, ekkor mi is kicsit elbizonytalanodtunk. Azonban kifejezetten pozitív kritikával vezették fel projektünk értékelését és végre valahára elhangzottak azok a bizonyos végső számok: tartalom 8, külcsín szintén 8. Megkönnyebbült elégedettséggel lazítottuk el fehérre szorongatott kezünket, de alig hagyta el a szánkat az a bizonyos felszabadult sóhaj, jött a meglepetés: a 3. csoport szintén 8 pontot kapott, így megosztott első hely született. Ilyen formán a győztesnek járó plusz pontot is kettéosztották, így beállítva a végső 8,5-es osztályzatot.
Váratlan, filmbeillő befejezés ugye? Egyből el is indultak az összeesküvés-elméletek, hogy biztos felhúzták a másik csapat előadásának osztályzatát, vagy hogy szándékosan lepontoztak minket, hogy kiegyenlítsék a mezőnyt... de mit számít ez, szerintem pont annyit kaptunk, mint amennyit érdemeltünk, a többi már csak büszkeség, etika, körítés...
Végül is a különböző tárgyakból és számonkérésekből összeállt súlyozott átlagom egy szolid 7-es lett, igaz ezt erősen lehúzta az előző project jegye nameg a tanulmányi naplókra kapott 5,5 - itt blogolok nagy vígan, de a kötelező heti tanulmányi naplóktól sikítófrászt kaptam, meg is lett az eredménye... áj láv irónia. Így első blikkre ez a hetes nem tűnik túl izmosnak, és most szó szerint magyarázhatnám a bizonyítványt, hogy "teljesen új tanulási környezet és elvárások meg külső tényezők, de ahhoz képest egész jól helytálltam blablabla..." persze ebben is van igazság, de minek kerteljek: kicsit több energiabefektetéssel lehetett volna ez jobb is. Az más kérdés, hogy az osztályzatnak ebben az esetben gyakorlatilag semmi vonzata nincs, hisz onnantól, hogy 5,5 felett van az ember, már teljesítette az erasmus ösztöndíj követelményeit. Motiváció rulez - majd ha értelme is lesz jobb jegyre törekedni, akkor előveszem a szorgosabbik énem.
Eredményem áldásosnak mondható magyar lakótársaiméhoz képest, akik áldozatául estek az említett alul-motiváltságnak, de még inkább a felvett szakuk kísérleti jellegének. A nemzetközi tájépítész szakuknak ugyanis ez volt az első éve, a diákok pedig kísérleti nyúlként tűrték a nonszenszek és végzetes gikszerek sorát. A második periódusban tudniillik náluk is sor került a jól ismert csapatmunkásdira, de sajnos megfelelő szabályozás nélkül. A csoportokan volt 5-6 holland és egy-egy nemzetközi diák. El lehet képzelni milyen érzés, hogy beiratkozol egy angol nyelvű kurzusra, erre elkezdenek dumálni feletted hatan valami idegen nyelven és te egy szót se értesz az egészből, majd bemégy az órára és a tanár szintén hollandul karattyol végig, esetleg nagy unszolásra kinyög két összefoglaló jellegű angol mondatot. Jóllehet Ádiék sem törték magukat, hogy valahogy mégis próbáljanak részt venni holland csoportjuk munkájában, de ez a rendszer semmiképp sem korrekt, a tanítási hatékonyságot már ne is említsük. A körülményeknek hála így nem tudtak megfelelő érdemjegyet szerezni, bukták a szakot, bukták a kredit pontokat, ergo bukták az ösztöndíjat. 1500 eurót visszafizetni nem jó móka, de szerencsére a fent leírt oktatástechnikai csőd az ösztöndíj szerződés alapján olyan vis majornak számít, mely esetén ezt nem kell megtenni. Már csak azon múlik a dolog, hogy sikeres lesz -e a panasztétel.
A bejegyzést később folytatom, mivel most már hajnali 3 van és még mindig pakolok...
Ragyogó nap virradt, fényben úszik a Rozendalselaan 27. is, én meg pislogok ki a csipáim mögül szűk 5 órás alvást követően. Úgy néz ki sikerült összecsomagolni fél életemet, pár perc és nekivághatok utamnak . Először Bonnba gurulok hétvégi látogatóba LD pajtihoz aztán hétfőn irány a Pest. Viszlát a túloldalon!
Az első csapat váratlanul alacsony osztályzatokat kapott, ekkor mi is kicsit elbizonytalanodtunk. Azonban kifejezetten pozitív kritikával vezették fel projektünk értékelését és végre valahára elhangzottak azok a bizonyos végső számok: tartalom 8, külcsín szintén 8. Megkönnyebbült elégedettséggel lazítottuk el fehérre szorongatott kezünket, de alig hagyta el a szánkat az a bizonyos felszabadult sóhaj, jött a meglepetés: a 3. csoport szintén 8 pontot kapott, így megosztott első hely született. Ilyen formán a győztesnek járó plusz pontot is kettéosztották, így beállítva a végső 8,5-es osztályzatot.
Váratlan, filmbeillő befejezés ugye? Egyből el is indultak az összeesküvés-elméletek, hogy biztos felhúzták a másik csapat előadásának osztályzatát, vagy hogy szándékosan lepontoztak minket, hogy kiegyenlítsék a mezőnyt... de mit számít ez, szerintem pont annyit kaptunk, mint amennyit érdemeltünk, a többi már csak büszkeség, etika, körítés...
Végül is a különböző tárgyakból és számonkérésekből összeállt súlyozott átlagom egy szolid 7-es lett, igaz ezt erősen lehúzta az előző project jegye nameg a tanulmányi naplókra kapott 5,5 - itt blogolok nagy vígan, de a kötelező heti tanulmányi naplóktól sikítófrászt kaptam, meg is lett az eredménye... áj láv irónia. Így első blikkre ez a hetes nem tűnik túl izmosnak, és most szó szerint magyarázhatnám a bizonyítványt, hogy "teljesen új tanulási környezet és elvárások meg külső tényezők, de ahhoz képest egész jól helytálltam blablabla..." persze ebben is van igazság, de minek kerteljek: kicsit több energiabefektetéssel lehetett volna ez jobb is. Az más kérdés, hogy az osztályzatnak ebben az esetben gyakorlatilag semmi vonzata nincs, hisz onnantól, hogy 5,5 felett van az ember, már teljesítette az erasmus ösztöndíj követelményeit. Motiváció rulez - majd ha értelme is lesz jobb jegyre törekedni, akkor előveszem a szorgosabbik énem.
Eredményem áldásosnak mondható magyar lakótársaiméhoz képest, akik áldozatául estek az említett alul-motiváltságnak, de még inkább a felvett szakuk kísérleti jellegének. A nemzetközi tájépítész szakuknak ugyanis ez volt az első éve, a diákok pedig kísérleti nyúlként tűrték a nonszenszek és végzetes gikszerek sorát. A második periódusban tudniillik náluk is sor került a jól ismert csapatmunkásdira, de sajnos megfelelő szabályozás nélkül. A csoportokan volt 5-6 holland és egy-egy nemzetközi diák. El lehet képzelni milyen érzés, hogy beiratkozol egy angol nyelvű kurzusra, erre elkezdenek dumálni feletted hatan valami idegen nyelven és te egy szót se értesz az egészből, majd bemégy az órára és a tanár szintén hollandul karattyol végig, esetleg nagy unszolásra kinyög két összefoglaló jellegű angol mondatot. Jóllehet Ádiék sem törték magukat, hogy valahogy mégis próbáljanak részt venni holland csoportjuk munkájában, de ez a rendszer semmiképp sem korrekt, a tanítási hatékonyságot már ne is említsük. A körülményeknek hála így nem tudtak megfelelő érdemjegyet szerezni, bukták a szakot, bukták a kredit pontokat, ergo bukták az ösztöndíjat. 1500 eurót visszafizetni nem jó móka, de szerencsére a fent leírt oktatástechnikai csőd az ösztöndíj szerződés alapján olyan vis majornak számít, mely esetén ezt nem kell megtenni. Már csak azon múlik a dolog, hogy sikeres lesz -e a panasztétel.
A bejegyzést később folytatom, mivel most már hajnali 3 van és még mindig pakolok...
Ragyogó nap virradt, fényben úszik a Rozendalselaan 27. is, én meg pislogok ki a csipáim mögül szűk 5 órás alvást követően. Úgy néz ki sikerült összecsomagolni fél életemet, pár perc és nekivághatok utamnak . Először Bonnba gurulok hétvégi látogatóba LD pajtihoz aztán hétfőn irány a Pest. Viszlát a túloldalon!
2009. január 25., vasárnap
Szupermanusok és Megagárék
Ígérem, ez lesz az utolsó témás parti beszámoló, de nehogy már ne legyünk újfent közröhely tárgyai. Szóval.
Történt, hogy egy péntek estén szuperhősök kezdtek gyülekezni az amúgy is csendes Velp városka egy még csendesebb szegletében. Persze a csend is csak arra jó, mint a porcelán, jól meg kell törni. Ez itt elég gyorsan és harsányan történt, ugyanis az egybegyűltek nem akármilyen figurák voltak - ezek voltak a történelem legelfuseráltabb, legelcseszetteb szuperhírói. Kezdjük is a pofavizitet önző módon a hazai versenyzőkkel. Jómagam a költséghatékonyságot és a hely szellemét tartottam fő dizájn szempontnak, Dávid pedig több ötlet elvetése után végül az általam ajánlott alufólia alapú jelmez mellett döntött...
A készülődés gyanúsan hasonló módon zajlott, a végeredményről ki-ki döntsön maga.
Nos íme:
...a Fantasztikus négyes c. képregényből oly jól ismert Silver Surfer, és a közkedvelt Jointman! Mindkét jelmez gyors és látványos degradálódás áldozata lett a buli első 5 percében, pláne hogy Dávid a hőszigetelő rétegek alatt rendesen bepállott és tüzelt, így saját kezűleg tépte le magáról a fémet. Részemről a konyhai törlőpapír darabok csinos kis foszlányokban váltak le és jelezték, merre megyek épp. Némi kéjes, édes bosszú szerű örömet éreztünk, ahogy cafatjaink szép lassan beterítették a padlót - most jól visszakapták a Strici parti utáni kupit, muhaha!
Két hősnő: Jégasszony és Martini Girl. Persze utóbbit mindenki inkább kukás lánynak titulálta.
Aztán van itt még arisztokratikusan borozgató Rambónk
Zoknis Alkapónénk
Harcos amazing amazonunk
Egy db Lens Armstrong (Így írtam le és büszke vagyok rá. De amúgy tényleg Lance :D ), ezúttal hererák nélkül
Vízalatti lány... vagy mi
Életkép: Cat woman vs. Al Capone
Popey és egy jelmez néküli lány... aki viszont egy az egyben Milla Jovovichra hajazott, szóval ő tudtán kívül Szupermodelnek öltözött.
Szóvicc mélypont: Hellgirl körül izzott a levegő.
Super tourist és Popey ismét egymásra talált...
Na ez alapján már úgy nagyjából el tudjátok képzelni, hogy festettünk. Előkerült a Twister nevű földönfetrengős társasjáték is, szóval meglehetett csodálni a különféle hősök alkotta Laokoón szoborcsoportot implementációkat... szóval megadtuk a módját. Visszapörgetve a fejemben az est eseményeit, csak egyet mondhatok így zárlat képpen: Készülj világ, itt a jövő értelmisége!
Történt, hogy egy péntek estén szuperhősök kezdtek gyülekezni az amúgy is csendes Velp városka egy még csendesebb szegletében. Persze a csend is csak arra jó, mint a porcelán, jól meg kell törni. Ez itt elég gyorsan és harsányan történt, ugyanis az egybegyűltek nem akármilyen figurák voltak - ezek voltak a történelem legelfuseráltabb, legelcseszetteb szuperhírói. Kezdjük is a pofavizitet önző módon a hazai versenyzőkkel. Jómagam a költséghatékonyságot és a hely szellemét tartottam fő dizájn szempontnak, Dávid pedig több ötlet elvetése után végül az általam ajánlott alufólia alapú jelmez mellett döntött...
A készülődés gyanúsan hasonló módon zajlott, a végeredményről ki-ki döntsön maga.
Nos íme:
...a Fantasztikus négyes c. képregényből oly jól ismert Silver Surfer, és a közkedvelt Jointman! Mindkét jelmez gyors és látványos degradálódás áldozata lett a buli első 5 percében, pláne hogy Dávid a hőszigetelő rétegek alatt rendesen bepállott és tüzelt, így saját kezűleg tépte le magáról a fémet. Részemről a konyhai törlőpapír darabok csinos kis foszlányokban váltak le és jelezték, merre megyek épp. Némi kéjes, édes bosszú szerű örömet éreztünk, ahogy cafatjaink szép lassan beterítették a padlót - most jól visszakapták a Strici parti utáni kupit, muhaha!
Két hősnő: Jégasszony és Martini Girl. Persze utóbbit mindenki inkább kukás lánynak titulálta.
Aztán van itt még arisztokratikusan borozgató Rambónk
Zoknis Alkapónénk
Harcos amazing amazonunk
Egy db Lens Armstrong (Így írtam le és büszke vagyok rá. De amúgy tényleg Lance :D ), ezúttal hererák nélkül
Vízalatti lány... vagy mi
Életkép: Cat woman vs. Al Capone
Popey és egy jelmez néküli lány... aki viszont egy az egyben Milla Jovovichra hajazott, szóval ő tudtán kívül Szupermodelnek öltözött.
Szóvicc mélypont: Hellgirl körül izzott a levegő.
Super tourist és Popey ismét egymásra talált...
Na ez alapján már úgy nagyjából el tudjátok képzelni, hogy festettünk. Előkerült a Twister nevű földönfetrengős társasjáték is, szóval meglehetett csodálni a különféle hősök alkotta Laokoón szoborcsoportot implementációkat... szóval megadtuk a módját. Visszapörgetve a fejemben az est eseményeit, csak egyet mondhatok így zárlat képpen: Készülj világ, itt a jövő értelmisége!
2009. január 24., szombat
Egy álom vége hajnali 14:43-kor
Nem biztos, hogy épp álmodtam valamit, mindenesetre ájultan feküdtem az említett időpontban az előző napi hepajt kiheverendő. Ezen másnapos idillt egy nagy csattanás és az azt követő riasztó szirénázás robbantotta darabokra. Néhány méltatlankodó félfordulat és tüntető jellegű szellentést követően kikászálódtam az ágyból, nézzem már meg mi a fennforgás. Nos az volt az a pillanat, amikor tényleg szertefoszlott egy álmom.
Volt ugyanis egy álmom, egy pirinyó, jelentéktelen, mosolyogtatóan kisstílű kis ábrándom, amit jómagam se vettem komolyan... de mégis kedves volt számomra, és csalódottan szemléltem most szilánkjait az ablakból. Gyakran állt itt az utcánkban egy autó, de olyan amit én még nem is láttam. Egy ütött kopott kék Opel kupé, melyet az amerikai izomautók egészen halvány, már-már gagyisan gyenge szelleme lengett körül. Nyilvánvalóan egy tragacs, de nekem tetszett, tetszett ahogy feszítette nem létező izmait, ahogy villogott a lekopott krómmal, ahogy próbálta elhitetni, hogy ő egy kemény verda - talán lehetett is volna, benne volt a szellem, csak egy kis törődésre lett volna szüksége.
Hát most megkapta, úgy seggbetörődték, hogy 2 órán át takarították el a darabokat. Valami ikufájter tata -számomra ismeretlen okból- belemasírozott a Renaultjával a békésen parkoló Opelbe és sikeresen összetolt 4 kocsit.
A zsekák 6 perc alatt kint voltak. Az Opel tulaja egész jól viselte a dolgot, tata kissé megszeppenve fogadja a rend őreit.
"Jó hír; a csavarkulcs-készlet túlélte!" (Azért befigyel a keret nélküli ablak - gyönyör. Volt.)
Mentő is jött nemtom minek, végül az esemény záróakkordjaként az autómentők elhurcolták a maradékokat. Azért némi horpadást elvártam volna a Renaulton, de elég patyolat maradt, szinte karcolás sem érte. Úgy gyűrte be az Opel popóját mintha papírból lett volna.
Ja és hogy mi volt az álmom? Hát én már úgy elképzeltem, hogy egy nap dúsgazdagon visszatérek, megveszem a kis Opel kupét és felcsinosítom annak rendje, s módja szerint. Új fényezés, felnik, króm, bőrülés... Igazi álomautót faragtam volna belőle. De ahogy elnézem a sérülést, a kocsi immár eltávozott az örök alkatrészmezőkre. Az eset utolsó nyomaként földön sötétlő benzinfoltot gondosan felszórták homokkal, majd összesepregették - kicsiny álmom utolsó foszlányival együtt.
Így egyedül, álom nélkül maradva ülök itt a félhomályban, és azon gondolkozom: vajon meddig van nyitva a bolt? Már megpusztulok az éhségtől.
Volt ugyanis egy álmom, egy pirinyó, jelentéktelen, mosolyogtatóan kisstílű kis ábrándom, amit jómagam se vettem komolyan... de mégis kedves volt számomra, és csalódottan szemléltem most szilánkjait az ablakból. Gyakran állt itt az utcánkban egy autó, de olyan amit én még nem is láttam. Egy ütött kopott kék Opel kupé, melyet az amerikai izomautók egészen halvány, már-már gagyisan gyenge szelleme lengett körül. Nyilvánvalóan egy tragacs, de nekem tetszett, tetszett ahogy feszítette nem létező izmait, ahogy villogott a lekopott krómmal, ahogy próbálta elhitetni, hogy ő egy kemény verda - talán lehetett is volna, benne volt a szellem, csak egy kis törődésre lett volna szüksége.
Hát most megkapta, úgy seggbetörődték, hogy 2 órán át takarították el a darabokat. Valami ikufájter tata -számomra ismeretlen okból- belemasírozott a Renaultjával a békésen parkoló Opelbe és sikeresen összetolt 4 kocsit.
A zsekák 6 perc alatt kint voltak. Az Opel tulaja egész jól viselte a dolgot, tata kissé megszeppenve fogadja a rend őreit.
"Jó hír; a csavarkulcs-készlet túlélte!" (Azért befigyel a keret nélküli ablak - gyönyör. Volt.)
Mentő is jött nemtom minek, végül az esemény záróakkordjaként az autómentők elhurcolták a maradékokat. Azért némi horpadást elvártam volna a Renaulton, de elég patyolat maradt, szinte karcolás sem érte. Úgy gyűrte be az Opel popóját mintha papírból lett volna.
Ja és hogy mi volt az álmom? Hát én már úgy elképzeltem, hogy egy nap dúsgazdagon visszatérek, megveszem a kis Opel kupét és felcsinosítom annak rendje, s módja szerint. Új fényezés, felnik, króm, bőrülés... Igazi álomautót faragtam volna belőle. De ahogy elnézem a sérülést, a kocsi immár eltávozott az örök alkatrészmezőkre. Az eset utolsó nyomaként földön sötétlő benzinfoltot gondosan felszórták homokkal, majd összesepregették - kicsiny álmom utolsó foszlányival együtt.
Így egyedül, álom nélkül maradva ülök itt a félhomályban, és azon gondolkozom: vajon meddig van nyitva a bolt? Már megpusztulok az éhségtől.
2009. január 16., péntek
Oda-vissza, oda vissza
Szóval fogtam a karácsonyi plusz kilóimat és ráterheltem a Wizzair szép, magenta színű, wzz227-es számú járatára egy ködös januári reggelen. Juteszembe micsoda igazságtalanság, hogy egy 40 kilós ember ugyanannyit fizet a jegyért, mint egy 200kilós, holott a poggyász súlytöbbletét könyörtelenül kiverik az emberből kilóra. Így járt a check-in sorban előttem törpülő leány, tornyosuló bőröndjeivel. 25 kiló többletterhénél már csak az volt meglepőbb, ahogy őt meglepte, hogy ezért biz fizetnie kell. 250 eurója bánta, gyanítom, hogyha felkészültebb a repülés ügyes-bajos dolgaiból, csak nem pakolja el a gofrisütőt és az uránérc-olvasztó készletet. Tanulság: ha külföldre utazol, ne vigyél magaddal semmit, mert a többletsúly díjból úgyis meg tudnád venni kint a szükséges dolgokat.
Nade az én kis 8 kilós csomagommal minden rendben volt, búcsút intve apámnak bepunnyadtam a váróterembe. 45 perces késéssel sikerült felkászálódni a repülő bádogra Dávid lakótársammal, aki bár nem sokkal magasabb az átlagnál, összeorigamizott lábaival mégis hűen példázta, hogy mennyire nem lehet elférni egy ilyen repülőn. Még szerencse, hogy csak másfél óra az út, aminek a végén pilóta elvtárs jól odabaszta az eindhoveni aszfaltra a gépet, csakhogy meglegyen a luxusfíling.
Csomagjaink és csigolyáink szilánkjait összekaparva elbuszoztunk a vonatállomásra, majd 4 óra tájban már Arnhemben voltunk. Mélyet szippantottam "második hazám" -7 fokos levegőjéből és nyugtáztam a modern kor csodáját, hogy cirka fél nap alatt máris 1200 kilométerrel arrébb kerülhettem a térképen.
Másnap kezdődhetett az iga, kis csoportommal szorgosan hegesztettük a Mekong Deltát megváltó projektünket. Égett az arcom mint a csipkebokor, tudniillik rohadt lusta szaralak voltam egész szünetben, és másfél oldal anyaggal állítottam a többiek elé, akik biz szorgalmas tizenoldalakkal feszítetek. Még az eleinte potenciális gyenge láncszem kínai srác is emberes munkát tett az asztalra, én meg... szégyen. A holland srácok hangot is adtak rosszallásuknak, méginkább csalódottságuknak, hisz többet vártak tőlem.
Nade nem olyan fából faragták a Hajdu gyereket, "Bebizonyítom én, nem maradok szégyenben, nehogymár csorbát szenvedjen a magyar hírnév"! A hátralévő alig egy hétben megszállottan hajtottam magam, főleg az utolsó 4 napban amikor már el-el maradt pár óra vagy akár az egész alvás. (Ezért is hanyagoltam kicsiny blogomat.) Az éjt nappallá tevés eredménye képpen végül sikerült felzárkóznom a többiekhez... sőt mivel enyém lett a megtisztelő korrektori szerep, még talán átlagon felül is teljesítettem - a kínai angol részeket volt szerencsém érthető angolra fordítani, ami néha felért egy kódfejtési feladattal, de lényegében újra kellett írni 8-10 oldalt mondatról mondatra. Projekt dokumentumunk végül 100 oldalasra hízott, nem beleszámítva a 38 oldal függeléket. Ezzel őkelme lesz messze a legterjedelmesebb papírhalmaz a bírálók asztalán.
Büszkeségünk egyben legnagyobb kétségünk is, hisz egy ekkora adatömlenynek bizony még kellett volna 3 nap, hogy szép gurulósra, emészthetőre összefésüljük. Dehát a határidő az határidő, és errefelé komolyan is veszik, nincs az, mint otthon, hogy késedelmi csekkekkel megvehetjük az időt...
Node dolgunk jól végeztét megünneplendő, tegnap beburzsulykodtunk egy városi görög étterembe és szétzabáltuk magunkat. Utána pedig a szünet nélküli sörivás versenyszámába fogunk bele, majd miután kellőképpen lealjasodtunk, hazatekertünk az enyhe holland hajnalban.
Délután egyórás ébredést követően most itt pötyögök, várjuk, hogy Ádám hazahozza idelátogató haverját, és igazából semmi különösebb dolgom nincs, ami fura így az utóbbi napok hajtása után. Az étteremmel már semmi dolgunk nincs, leszámítva fizetésünk kikönyörgését és egy ingyen vacsi elfogyasztását sponsored by Chef®. A projekt prezentációja 29-én lesz, addig csak elfoglaljuk magunkat valamivel. Mindenesetre azon meditálnom kell, hogy a jövőben hogyan javítsak időbeosztó képességemen, mert bizony nagy szívás volt ez az elmúlt hét, akármilyen kellemesen végződött is.
Joy, Bandi, Stefan, Reinier, Wang
Nade az én kis 8 kilós csomagommal minden rendben volt, búcsút intve apámnak bepunnyadtam a váróterembe. 45 perces késéssel sikerült felkászálódni a repülő bádogra Dávid lakótársammal, aki bár nem sokkal magasabb az átlagnál, összeorigamizott lábaival mégis hűen példázta, hogy mennyire nem lehet elférni egy ilyen repülőn. Még szerencse, hogy csak másfél óra az út, aminek a végén pilóta elvtárs jól odabaszta az eindhoveni aszfaltra a gépet, csakhogy meglegyen a luxusfíling.
Csomagjaink és csigolyáink szilánkjait összekaparva elbuszoztunk a vonatállomásra, majd 4 óra tájban már Arnhemben voltunk. Mélyet szippantottam "második hazám" -7 fokos levegőjéből és nyugtáztam a modern kor csodáját, hogy cirka fél nap alatt máris 1200 kilométerrel arrébb kerülhettem a térképen.
Másnap kezdődhetett az iga, kis csoportommal szorgosan hegesztettük a Mekong Deltát megváltó projektünket. Égett az arcom mint a csipkebokor, tudniillik rohadt lusta szaralak voltam egész szünetben, és másfél oldal anyaggal állítottam a többiek elé, akik biz szorgalmas tizenoldalakkal feszítetek. Még az eleinte potenciális gyenge láncszem kínai srác is emberes munkát tett az asztalra, én meg... szégyen. A holland srácok hangot is adtak rosszallásuknak, méginkább csalódottságuknak, hisz többet vártak tőlem.
Nade nem olyan fából faragták a Hajdu gyereket, "Bebizonyítom én, nem maradok szégyenben, nehogymár csorbát szenvedjen a magyar hírnév"! A hátralévő alig egy hétben megszállottan hajtottam magam, főleg az utolsó 4 napban amikor már el-el maradt pár óra vagy akár az egész alvás. (Ezért is hanyagoltam kicsiny blogomat.) Az éjt nappallá tevés eredménye képpen végül sikerült felzárkóznom a többiekhez... sőt mivel enyém lett a megtisztelő korrektori szerep, még talán átlagon felül is teljesítettem - a kínai angol részeket volt szerencsém érthető angolra fordítani, ami néha felért egy kódfejtési feladattal, de lényegében újra kellett írni 8-10 oldalt mondatról mondatra. Projekt dokumentumunk végül 100 oldalasra hízott, nem beleszámítva a 38 oldal függeléket. Ezzel őkelme lesz messze a legterjedelmesebb papírhalmaz a bírálók asztalán.
Büszkeségünk egyben legnagyobb kétségünk is, hisz egy ekkora adatömlenynek bizony még kellett volna 3 nap, hogy szép gurulósra, emészthetőre összefésüljük. Dehát a határidő az határidő, és errefelé komolyan is veszik, nincs az, mint otthon, hogy késedelmi csekkekkel megvehetjük az időt...
Node dolgunk jól végeztét megünneplendő, tegnap beburzsulykodtunk egy városi görög étterembe és szétzabáltuk magunkat. Utána pedig a szünet nélküli sörivás versenyszámába fogunk bele, majd miután kellőképpen lealjasodtunk, hazatekertünk az enyhe holland hajnalban.
Délután egyórás ébredést követően most itt pötyögök, várjuk, hogy Ádám hazahozza idelátogató haverját, és igazából semmi különösebb dolgom nincs, ami fura így az utóbbi napok hajtása után. Az étteremmel már semmi dolgunk nincs, leszámítva fizetésünk kikönyörgését és egy ingyen vacsi elfogyasztását sponsored by Chef®. A projekt prezentációja 29-én lesz, addig csak elfoglaljuk magunkat valamivel. Mindenesetre azon meditálnom kell, hogy a jövőben hogyan javítsak időbeosztó képességemen, mert bizony nagy szívás volt ez az elmúlt hét, akármilyen kellemesen végződött is.
Joy, Bandi, Stefan, Reinier, Wang
2008. december 17., szerda
Hazazökkenés
11 órám van a gépem indulásáig. Csak le ne késsem.
7-kor kelek, de még fent vagyok... meg van kicsit borulva az életciklusom, de majd talán most a szünetben visszaáll - csak hogy majd az újévi visszatéréskor ismét félrezökkenjen. Tulajdonképpen ez az egész szünet egy nagy kizökkenés. Egy emlékeztető, egy vekkeróra, ami azt csörömpöli: ideje felébredni Csipkerózsika, hamarosan vége az álomnak! Az ember felriad röpke két hétre, de barátságos, régi szobáját látja maga körül, megnyugvással süpped vissza az otthon puha ágyába. Még nézi egy kicsit a plafont, az ablakot, szemével végigsiklik a jól ismert és oly kedves bútorokon, békés félmosolyával integet a képeknek, emléktárgyaknak, majd ahogy letelik a két hét, lassan, észrevétlenül, ismét visszaalszik, elrepül, és újra látja a pörgő-forgó, sodró álmot, amiből az imént kizökkent. De az ébrenlét visszavonhatatlanul ott motoszkál már a fejében, tudja, nem hiába csörgött a vekker, és hamarosan újra eljön az idő, amikor ki kell nyitnia a szemét és a szobáját látja majd. Így van ez rendjén, nem érez bánatot, ellenkezést, hisz ott a helye az ébren-világban... csak kicsit sajnálja, hogy ott kell hagynia álomföldet, ami annyira más, annyira új volt.
Végül felébred. Felkel, teszi a dolgát. Jól érzi magát, helyén van ő is helyén van minden és mindenki. És visz magával egy kis dobozban, valahol az elméje mélyén egy nagy halom szép emléket, tapasztalatot, életmorzsát. És doboz alján egy kis borítékban a döntés lehetőségét - dönthet úgy, hogy visszaalszik és álomföldön marad egy időre. De még ha az ébrenlétet is választja, jóleső érzéssel tölti majd el, hogy a lehetőség megvan.
No akkor most álomra hajtom fejem, hogy egy kis időre felébredhessek... viszlát a szobában!
7-kor kelek, de még fent vagyok... meg van kicsit borulva az életciklusom, de majd talán most a szünetben visszaáll - csak hogy majd az újévi visszatéréskor ismét félrezökkenjen. Tulajdonképpen ez az egész szünet egy nagy kizökkenés. Egy emlékeztető, egy vekkeróra, ami azt csörömpöli: ideje felébredni Csipkerózsika, hamarosan vége az álomnak! Az ember felriad röpke két hétre, de barátságos, régi szobáját látja maga körül, megnyugvással süpped vissza az otthon puha ágyába. Még nézi egy kicsit a plafont, az ablakot, szemével végigsiklik a jól ismert és oly kedves bútorokon, békés félmosolyával integet a képeknek, emléktárgyaknak, majd ahogy letelik a két hét, lassan, észrevétlenül, ismét visszaalszik, elrepül, és újra látja a pörgő-forgó, sodró álmot, amiből az imént kizökkent. De az ébrenlét visszavonhatatlanul ott motoszkál már a fejében, tudja, nem hiába csörgött a vekker, és hamarosan újra eljön az idő, amikor ki kell nyitnia a szemét és a szobáját látja majd. Így van ez rendjén, nem érez bánatot, ellenkezést, hisz ott a helye az ébren-világban... csak kicsit sajnálja, hogy ott kell hagynia álomföldet, ami annyira más, annyira új volt.
Végül felébred. Felkel, teszi a dolgát. Jól érzi magát, helyén van ő is helyén van minden és mindenki. És visz magával egy kis dobozban, valahol az elméje mélyén egy nagy halom szép emléket, tapasztalatot, életmorzsát. És doboz alján egy kis borítékban a döntés lehetőségét - dönthet úgy, hogy visszaalszik és álomföldön marad egy időre. De még ha az ébrenlétet is választja, jóleső érzéssel tölti majd el, hogy a lehetőség megvan.
No akkor most álomra hajtom fejem, hogy egy kis időre felébredhessek... viszlát a szobában!
2008. december 8., hétfő
2008. december 6., szombat
Stricik és kurvák
Elérkezettnek láttuk az időt, hogy mi is megörvendeztessük diák társainkat egy házibulival. Mivel nagyon mentek mostanság a témás bulik (őrültes, strandos, melegszenyás...) mi is egy ilyen szervezésébe vágtunk bele. A téma: Stricik és kurvák.
Mi más.
Első lépés a digitális szórólap elkészítése volt, ami Dávid keze munkáját dicséri, dicsérjük mi is.
Hogy elkerüljük az esetleges piahiányból eredő idő előtti kiszáradást, kiszabtuk a minimum belépési piamennyiséget - nem bíztuk a véletlenre na. A cél egy gigászi vodkanarancs koktél elkészítése volt. Ehhez vettünk 12 liter narancslevet és egy kiló narancsot, a többiek meg ugye hozták az alkoholtartalmat. Buliban rendszeresen megéhezik az embernépség, így tápról is gondoskodni kellett - a kiadós, elbaszásbiztos, örökbecsű, jóöreg paprikás krumplira esett a választás. Jómagam forgattam a fakanalat a 3 lábosnyi (4kg) pityókában. Tisztességes mennyiség kerekedett, nyilvánvaló volt, hogy az egész ránk fog rohadni.
A beszerzési listán szerepelt még egy 30 literes dézsa, pár kalap, (nyak)lánc, karácsonyfadísz, műanyag étkészlet és még ki tudja mi... ráment egy délutánunk.
Hazaérve bősz készülődésbe kezdtünk, kialakítottuk a táncszobát (prigles dobozokból készült gogo-rúddal, hangulatfénnyel és könyörtelen, 15w-nyi hangtechnikával), a klubbszobát, nekiestünk hagymának - krumplinak és persze elkezdtük strici imidzsünk csiszolgatását is.
Fél tíz fele elkezdtek szállingózni a gettó söpredékei, végül szép lassan elértük a 13-as létszámot. Bekevertük a gigakoktélt, alárobantottam a krumplinak, "megdörrent" a 15 Wattnyi hiphop és gengszter muzsika - a parti elkezdődött.
Fallikus szimbólumként meredő szívószál, kacér mellbimbó villanás: a pimp mindent bevet, hogy a konzumhölgy megfelelő hangulatba kerüljön.
Íme a kívánatos portugál, a parti egyetlen, default módban is stricinek öltözött leányzója.
Dávid (23) fehérre fújt a alcapone kalappal és hozzáillő nyaklánccal, szemüveggel szikrázott az illusztris vendégek között
Szívás
A francia. Januártól a mozikban.
Az alapból narancs alcapone kalap fekete tigriscsíkokat kapott, a nyaklánc barkácsboltból érkezett. A pimp nélkülözhetetlen kelléke a varázsbot, ez a darab míves arayberakást és fogógombot kapott. A kollekció ára csak most 99,0- eu
Kurvák.
Harri és a Dézsa.
A paprikás krumpli osztatlan sikert aratott. Ádi úgy jó magyarosan, egyenesen a lábosból falatozik. A többiek később követik példáját. Ezt hívják kultúr környezetszennyezésnek?
Az ott pénz akar lenni a dekoltázs helyén.
David csak úgy szolídan
Holland gangsta'
Simán ment minden, a kurvák táncoltak, a stricik naon kemények voltak, a krumpli sem égett oda. Aztán a sokadik kör dézsából ivás után valami kisiklott. Olyasmi következett be, amire mi, a parti szervezői, álmunkban sem mertünk gondolni. A balfordulat láncreakcióként futott végig az embereken, és nem lehetett megállítani: Marcus átöltözött kurvának... és a többiek követték a példáját.
Marcus széjjeltáncolja a gogo rudat.
Michael is átvedlett. Hálát adok Istennek a szoknyáért.
Divat a másság...
A kurvákból stricik, a stricikből kurvák lettek. Mi pedig csak álltunk ott értetlenül a tangás-szoknyás urak és suhogónacis hölgyek láttán. Csak arra gondoltunk: minő szerencse, hogy nem bikini partit rendeztünk, most leshetnénk a kibuggyanó heréket és szőrös seggeket minden mennyiségben. Bár szőrös segg így is volt elég.
Persze remekül szórakoztunk, a transzvesztita dzsemborivá züllött parti hajnalba nyúlt, mire kezdtünk elfáradni.
A pia utolsó cseppig elfogyott, a paprikáskrumplit úgy bekajolták, hogy morzsája se maradt, végül már alma és mandarin készleteinket rágcsálta a sáskahad. Ideje volt hazaindulót fújni, az emberek többé kevésbé megtalálták a ruháikat, bár így is volt olyan srác, aki tangában és szoknyában bringázott haza...
Ott. Baloldalt.
A lakás úgy nézett ki, mint egy tornádó sújtotta terület, a sok játékpénz (a striciktől ugye) és széttaposott csipsz beborított mindent. Aztán a másnapi rendrakást követően már csak a piros dézsa és az udvarunkat díszítő hányásfoltok emlékeztettek az előző napi hepajra. Nameg a rengeteg agyament kép és videó, amiken utólag is könnyesre röhögtük magunkat. Szóval jóllehet anyagilag mínuszban jöttünk ki, mert még maradék alkohol sem maradt, azért lelkileg kellő mértékben épültünk/leépültünk, hogy azt mondhassuk: na ez megérte vaze!
Mi más.
Első lépés a digitális szórólap elkészítése volt, ami Dávid keze munkáját dicséri, dicsérjük mi is.
Hogy elkerüljük az esetleges piahiányból eredő idő előtti kiszáradást, kiszabtuk a minimum belépési piamennyiséget - nem bíztuk a véletlenre na. A cél egy gigászi vodkanarancs koktél elkészítése volt. Ehhez vettünk 12 liter narancslevet és egy kiló narancsot, a többiek meg ugye hozták az alkoholtartalmat. Buliban rendszeresen megéhezik az embernépség, így tápról is gondoskodni kellett - a kiadós, elbaszásbiztos, örökbecsű, jóöreg paprikás krumplira esett a választás. Jómagam forgattam a fakanalat a 3 lábosnyi (4kg) pityókában. Tisztességes mennyiség kerekedett, nyilvánvaló volt, hogy az egész ránk fog rohadni.
A beszerzési listán szerepelt még egy 30 literes dézsa, pár kalap, (nyak)lánc, karácsonyfadísz, műanyag étkészlet és még ki tudja mi... ráment egy délutánunk.
Hazaérve bősz készülődésbe kezdtünk, kialakítottuk a táncszobát (prigles dobozokból készült gogo-rúddal, hangulatfénnyel és könyörtelen, 15w-nyi hangtechnikával), a klubbszobát, nekiestünk hagymának - krumplinak és persze elkezdtük strici imidzsünk csiszolgatását is.
Fél tíz fele elkezdtek szállingózni a gettó söpredékei, végül szép lassan elértük a 13-as létszámot. Bekevertük a gigakoktélt, alárobantottam a krumplinak, "megdörrent" a 15 Wattnyi hiphop és gengszter muzsika - a parti elkezdődött.
Fallikus szimbólumként meredő szívószál, kacér mellbimbó villanás: a pimp mindent bevet, hogy a konzumhölgy megfelelő hangulatba kerüljön.
Íme a kívánatos portugál, a parti egyetlen, default módban is stricinek öltözött leányzója.
Dávid (23) fehérre fújt a alcapone kalappal és hozzáillő nyaklánccal, szemüveggel szikrázott az illusztris vendégek között
Szívás
A francia. Januártól a mozikban.
Az alapból narancs alcapone kalap fekete tigriscsíkokat kapott, a nyaklánc barkácsboltból érkezett. A pimp nélkülözhetetlen kelléke a varázsbot, ez a darab míves arayberakást és fogógombot kapott. A kollekció ára csak most 99,0- eu
Kurvák.
Harri és a Dézsa.
A paprikás krumpli osztatlan sikert aratott. Ádi úgy jó magyarosan, egyenesen a lábosból falatozik. A többiek később követik példáját. Ezt hívják kultúr környezetszennyezésnek?
Az ott pénz akar lenni a dekoltázs helyén.
David csak úgy szolídan
Holland gangsta'
Simán ment minden, a kurvák táncoltak, a stricik naon kemények voltak, a krumpli sem égett oda. Aztán a sokadik kör dézsából ivás után valami kisiklott. Olyasmi következett be, amire mi, a parti szervezői, álmunkban sem mertünk gondolni. A balfordulat láncreakcióként futott végig az embereken, és nem lehetett megállítani: Marcus átöltözött kurvának... és a többiek követték a példáját.
Marcus széjjeltáncolja a gogo rudat.
Michael is átvedlett. Hálát adok Istennek a szoknyáért.
Divat a másság...
A kurvákból stricik, a stricikből kurvák lettek. Mi pedig csak álltunk ott értetlenül a tangás-szoknyás urak és suhogónacis hölgyek láttán. Csak arra gondoltunk: minő szerencse, hogy nem bikini partit rendeztünk, most leshetnénk a kibuggyanó heréket és szőrös seggeket minden mennyiségben. Bár szőrös segg így is volt elég.
Persze remekül szórakoztunk, a transzvesztita dzsemborivá züllött parti hajnalba nyúlt, mire kezdtünk elfáradni.
A pia utolsó cseppig elfogyott, a paprikáskrumplit úgy bekajolták, hogy morzsája se maradt, végül már alma és mandarin készleteinket rágcsálta a sáskahad. Ideje volt hazaindulót fújni, az emberek többé kevésbé megtalálták a ruháikat, bár így is volt olyan srác, aki tangában és szoknyában bringázott haza...
Ott. Baloldalt.
A lakás úgy nézett ki, mint egy tornádó sújtotta terület, a sok játékpénz (a striciktől ugye) és széttaposott csipsz beborított mindent. Aztán a másnapi rendrakást követően már csak a piros dézsa és az udvarunkat díszítő hányásfoltok emlékeztettek az előző napi hepajra. Nameg a rengeteg agyament kép és videó, amiken utólag is könnyesre röhögtük magunkat. Szóval jóllehet anyagilag mínuszban jöttünk ki, mert még maradék alkohol sem maradt, azért lelkileg kellő mértékben épültünk/leépültünk, hogy azt mondhassuk: na ez megérte vaze!
2008. december 1., hétfő
And-ok napja
...volt tegnap, Andrások és némely Andreák kaptak tegnap lapokat, köszöntéseket miegyebet. Ugyan én teljesen megfeledkeztem erről, de köszönöm mindenkinek, aki emlékeztetett nevem napjára. :)
Végül csak eljutottunk a termálfürdőbe, igazi ünnepi kikapcsolódás volt kint gőzölögni a 32 fokos vízben, miközben apró esőcseppek hullottak az éjszakai égboltról. Megszokható.
Ma pedig szintén ünnepi ürüggyel kacsamell a'la Bandika volt a menü.
Végy egy darab kacsamellett, vigyázva, nehogy meglásd az árcédulát. Irdald be háját-bőrét, lassú tűzön ereszd ki a zsírját, pirítsd aranybarnára.
Adj 5 percet a másik oldalának is, majd tedd félre. Fél lángon a hátramaradt zsiradékban szezámmagot pirítasz, majd hozzáadsz némi fahéjas almaszószt, amit sűrűre bugyogtatsz, végül tejszínnel adod meg a kegyelemdöfést.
Köretnek előző napról maradt curry-s rizsát ajánlok.
Végül csak eljutottunk a termálfürdőbe, igazi ünnepi kikapcsolódás volt kint gőzölögni a 32 fokos vízben, miközben apró esőcseppek hullottak az éjszakai égboltról. Megszokható.
Ma pedig szintén ünnepi ürüggyel kacsamell a'la Bandika volt a menü.
Végy egy darab kacsamellett, vigyázva, nehogy meglásd az árcédulát. Irdald be háját-bőrét, lassú tűzön ereszd ki a zsírját, pirítsd aranybarnára.
Adj 5 percet a másik oldalának is, majd tedd félre. Fél lángon a hátramaradt zsiradékban szezámmagot pirítasz, majd hozzáadsz némi fahéjas almaszószt, amit sűrűre bugyogtatsz, végül tejszínnel adod meg a kegyelemdöfést.
Köretnek előző napról maradt curry-s rizsát ajánlok.
2008. november 30., vasárnap
Szabadság...szerűség
Egyébként szabad hétvégénk van. Lebeszéltük Séffel, hogy ne kelljen dolgozni,így mehetünk kedvünkre világot látni. Na ebből az lett, hogy pénteki melóból hajnali 1-re értünk haza, lekéstük a házibulit, bevertük a szunyát, másnap délben kezdtünk éledezni, ami azt jelenti, hogy fél négyre sikerült még Dávidnak is megebédelnie, akkor meg már úgy döntöttünk, hogy most már nem vágunk neki nagyon az ismeretlennek, megbeszéltük, hogy 8-ra begurulunk a szitibe. Na ebből az lett, hogy én fél nyolckor el kezdtem noszogatni a népet, hogy induljunk-induljunk, így nagynehezen sikerült 9-re beérni Arnhembe. Egykis nyílt színi borozás jégdarává fagyással egybekötve, majd dartsozás, sörözés, kebabozás után eljött a partizóna ideje, vagyis törvény- és reflexszerűen irány a dizsi. Nagy nehezen betalálunk egy helyet ahol a kiírás tanulsága szerint 1 euró a sör. Be is fészkeljük magunkat, persze kiderül, hogy nagy frászt egy euró, 2,60 az inkább, a ruhatár 1 pénz, a vécé meg 50 cent (nem, nem a feka rapper). Hát szóval ki be rohangásztunk borért meg kisdologért, de nagyon nem akart működni az este - végül hazatekertünk, széjjelfagytunk, ágy. És most megint dél van, szakad a havaseső, és nem látok rá túl sok esélyt, hogy összeszedjük magunkat, hogy egalább Nijmegenig elmenjünk egy kis termálos zacsiáztatásra. És hát így működik ez, az embernek néha a lustulás esik jól, de itt kint ez olyan idő és élménypocsékolásnak tűnik, pláne hogy hoppá nézdcsak: két hét és karácsonyi szünet, utána meg már csak egy nyúlfarknyi időt töltök kint, és azis jószerivel csak a suliról szól majd.
De hát miért is panaszkodok, hisz nem nyaralni vagyok itt - itt suli van, munka van, kötelezettség van és ezek mellé kell besuvasztani a szórakozást. Ezzel együtt kicsit szomorú szívvel gondolok bele, hogy a fenyőfaillat, kocsonya és pezsgő közt eltöltött otthoni hetek után szinte már csak elbúcsúzni jövök ide vissza.
De hát miért is panaszkodok, hisz nem nyaralni vagyok itt - itt suli van, munka van, kötelezettség van és ezek mellé kell besuvasztani a szórakozást. Ezzel együtt kicsit szomorú szívvel gondolok bele, hogy a fenyőfaillat, kocsonya és pezsgő közt eltöltött otthoni hetek után szinte már csak elbúcsúzni jövök ide vissza.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)