Nos ezen a hétvégén belekóstoltam... áh mit belekóstoltam, jó nagy parasztos harapást téptem ki az éttermi mosogatás örömeiből. Egyébként nem olyan borzalmas az íze, mint azt elsőre elképzeli az ember. Tulajdonképpen, ha már benne vagy a munkában, akkor észre se veszed. Nameg ha már benne vagy a munkában, akkor meg sem állsz estig, mert az edények csak jönnek és jönnek, illetve néha jönnek is. Így igazán sosem érzed azt, hogy végeztél a feladatoddal, mert amikor este 11-kor leakasztod a gumiköpenyt, még mindig ott tornyosul a sok trutyis szar, mintha egész nap nem csináltál volna semmit - ez az igazán rohadt az egészben. Meg ugye ez, hogy éjjel kerülsz haza.
De ha minden igaz, nem lesz okom ezen kívül panaszkodni, mert a fizetés megérős lesz - bár konkrét órabérre még nem történt megállapodás, hisz most csak ilyen sürgősségi beugrók voltunk. A dolog valahogy úgy nézett ki, hogy épp a hasamon feküdtem délután hatkor, amikor bekopog David, akarok -e dolgozni a hétvégén. És akartam.
És persze vannak elvitathatatlan előnyei a konyhán sürgölődésnek, például, hogy remek koszttal ebédeltetnek (ráadásul némi adminisztrációs slendriánság révén ingyé' van a koszt), illetve bele lehet csippenteni ebbe-abba (persze azon ritka pillanatokban, amikor nincs rajtunk a gumikesztyű). Apropó gumikesztű, sikerült két munkanap alatt totál leamortizálni egy pár ilyen jóféle munkaeszközt - pedig még szép virágos minta is volt rajta.
Szóval ég a kezünk alatt a munka, még ha végig vízben pacsálunk is. Nem egy álommeló, de csináljuk. Csináljuk mer kell a pénz füvesszélmalommeghajtásúfapapucsoskurvára.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése