2009. január 16., péntek

Oda-vissza, oda vissza

Szóval fogtam a karácsonyi plusz kilóimat és ráterheltem a Wizzair szép, magenta színű, wzz227-es számú járatára egy ködös januári reggelen. Juteszembe micsoda igazságtalanság, hogy egy 40 kilós ember ugyanannyit fizet a jegyért, mint egy 200kilós, holott a poggyász súlytöbbletét könyörtelenül kiverik az emberből kilóra. Így járt a check-in sorban előttem törpülő leány, tornyosuló bőröndjeivel. 25 kiló többletterhénél már csak az volt meglepőbb, ahogy őt meglepte, hogy ezért biz fizetnie kell. 250 eurója bánta, gyanítom, hogyha felkészültebb a repülés ügyes-bajos dolgaiból, csak nem pakolja el a gofrisütőt és az uránérc-olvasztó készletet. Tanulság: ha külföldre utazol, ne vigyél magaddal semmit, mert a többletsúly díjból úgyis meg tudnád venni kint a szükséges dolgokat.
Nade az én kis 8 kilós csomagommal minden rendben volt, búcsút intve apámnak bepunnyadtam a váróterembe. 45 perces késéssel sikerült felkászálódni a repülő bádogra Dávid lakótársammal, aki bár nem sokkal magasabb az átlagnál, összeorigamizott lábaival mégis hűen példázta, hogy mennyire nem lehet elférni egy ilyen repülőn. Még szerencse, hogy csak másfél óra az út, aminek a végén pilóta elvtárs jól odabaszta az eindhoveni aszfaltra a gépet, csakhogy meglegyen a luxusfíling.
Csomagjaink és csigolyáink szilánkjait összekaparva elbuszoztunk a vonatállomásra, majd 4 óra tájban már Arnhemben voltunk. Mélyet szippantottam "második hazám" -7 fokos levegőjéből és nyugtáztam a modern kor csodáját, hogy cirka fél nap alatt máris 1200 kilométerrel arrébb kerülhettem a térképen.
Másnap kezdődhetett az iga, kis csoportommal szorgosan hegesztettük a Mekong Deltát megváltó projektünket. Égett az arcom mint a csipkebokor, tudniillik rohadt lusta szaralak voltam egész szünetben, és másfél oldal anyaggal állítottam a többiek elé, akik biz szorgalmas tizenoldalakkal feszítetek. Még az eleinte potenciális gyenge láncszem kínai srác is emberes munkát tett az asztalra, én meg... szégyen. A holland srácok hangot is adtak rosszallásuknak, méginkább csalódottságuknak, hisz többet vártak tőlem.
Nade nem olyan fából faragták a Hajdu gyereket, "Bebizonyítom én, nem maradok szégyenben, nehogymár csorbát szenvedjen a magyar hírnév"! A hátralévő alig egy hétben megszállottan hajtottam magam, főleg az utolsó 4 napban amikor már el-el maradt pár óra vagy akár az egész alvás. (Ezért is hanyagoltam kicsiny blogomat.) Az éjt nappallá tevés eredménye képpen végül sikerült felzárkóznom a többiekhez... sőt mivel enyém lett a megtisztelő korrektori szerep, még talán átlagon felül is teljesítettem - a kínai angol részeket volt szerencsém érthető angolra fordítani, ami néha felért egy kódfejtési feladattal, de lényegében újra kellett írni 8-10 oldalt mondatról mondatra. Projekt dokumentumunk végül 100 oldalasra hízott, nem beleszámítva a 38 oldal függeléket. Ezzel őkelme lesz messze a legterjedelmesebb papírhalmaz a bírálók asztalán.

Büszkeségünk egyben legnagyobb kétségünk is, hisz egy ekkora adatömlenynek bizony még kellett volna 3 nap, hogy szép gurulósra, emészthetőre összefésüljük. Dehát a határidő az határidő, és errefelé komolyan is veszik, nincs az, mint otthon, hogy késedelmi csekkekkel megvehetjük az időt...
Node dolgunk jól végeztét megünneplendő, tegnap beburzsulykodtunk egy városi görög étterembe és szétzabáltuk magunkat. Utána pedig a szünet nélküli sörivás versenyszámába fogunk bele, majd miután kellőképpen lealjasodtunk, hazatekertünk az enyhe holland hajnalban.
Délután egyórás ébredést követően most itt pötyögök, várjuk, hogy Ádám hazahozza idelátogató haverját, és igazából semmi különösebb dolgom nincs, ami fura így az utóbbi napok hajtása után. Az étteremmel már semmi dolgunk nincs, leszámítva fizetésünk kikönyörgését és egy ingyen vacsi elfogyasztását sponsored by Chef®. A projekt prezentációja 29-én lesz, addig csak elfoglaljuk magunkat valamivel. Mindenesetre azon meditálnom kell, hogy a jövőben hogyan javítsak időbeosztó képességemen, mert bizony nagy szívás volt ez az elmúlt hét, akármilyen kellemesen végződött is.

Joy, Bandi, Stefan, Reinier, Wang

6 megjegyzés:

Péter írta...

Gratulálok, nagy vagy! Csak hogy kellemetlenkedjek is, a címlapon az alsó cím sajtóhibás (manegement). És akor már tényleg nincs több dolgotok a prezentáción kívül?

Dévidzon írta...

Vazze, azt hittem a Mekong delta csak poén! :D De látom nem :D
Kérdés: ha vakuztál nem lett volna elég alacsonyabb ISO is?

Bandi írta...

Rajta felejtődött a iso400 vaku nélküli használatból, a többi képen már 200-ra raktam, de ott meg hülye fejek születtek... de beszerkesztem azt is viccből. :D

Péter írta...

Visszatérve a tiszteletre méltó teljesítményre, a címlap montázsa is remek! Kinek a leleménye? Egyébként az időgazdálkodási fogyaték lehet, hogy öröklött...

Bandi írta...

Camlap Reinier műve. Nekem nem volt időm, de jobbat csináltam volna :P

wang írta...

wow~ that is really historic moment for us ,haha.