Végkifejlődés

A sulinak vége. Ez egyszerre tölt el ujjongással és szomorúsággal, hisz az iskolai kötelezettségek vége egyben kis kalandom végét is jelentik. Csütörtökön került sor a nagy záró prezentációkra: a 3 csoport félórás agytágításokkal próbálta meggyőzni az ítélőbizottságot projektjük makulátlanságáról, majd az előadásokat szintén félórás szétmarcangolós, vérben fürdős kérdéssorozatok követték. Ezek után már csak egy ebédszünet választott el minket az eredményhirdetéstől, persze ment közben a nagy latolgatás, hogy kinek hogy sikerült, ki mit rontott el - csak a szokásos önhergelés és körömrágás. Végül is prezentációnk sikerességében nem kételkedtünk, hisz elég jól ment, leszámítva az időkeret túllépést, nomeg a vizuális megvalósítás is nyilván első osztályú volt, hisz én készítettem el. Nyilván. Már csak maga a dokumentum osztályzata volt kérdéses, így kissé ambivalens hangulatban vártuk a végítéletet.
Az első csapat váratlanul alacsony osztályzatokat kapott, ekkor mi is kicsit elbizonytalanodtunk. Azonban kifejezetten pozitív kritikával vezették fel projektünk értékelését és végre valahára elhangzottak azok a bizonyos végső számok: tartalom 8, külcsín szintén 8. Megkönnyebbült elégedettséggel lazítottuk el fehérre szorongatott kezünket, de alig hagyta el a szánkat az a bizonyos felszabadult sóhaj, jött a meglepetés: a 3. csoport szintén 8 pontot kapott, így megosztott első hely született. Ilyen formán a győztesnek járó plusz pontot is kettéosztották, így beállítva a végső 8,5-es osztályzatot.
Váratlan, filmbeillő befejezés ugye? Egyből el is indultak az összeesküvés-elméletek, hogy biztos felhúzták a másik csapat előadásának osztályzatát, vagy hogy szándékosan lepontoztak minket, hogy kiegyenlítsék a mezőnyt... de mit számít ez, szerintem pont annyit kaptunk, mint amennyit érdemeltünk, a többi már csak büszkeség, etika, körítés...
Végül is a különböző tárgyakból és számonkérésekből összeállt súlyozott átlagom egy szolid 7-es lett, igaz ezt erősen lehúzta az előző project jegye nameg a tanulmányi naplókra kapott 5,5 - itt blogolok nagy vígan, de a kötelező heti tanulmányi naplóktól sikítófrászt kaptam, meg is lett az eredménye... áj láv irónia. Így első blikkre ez a hetes nem tűnik túl izmosnak, és most szó szerint magyarázhatnám a bizonyítványt, hogy "teljesen új tanulási környezet és elvárások meg külső tényezők, de ahhoz képest egész jól helytálltam blablabla..." persze ebben is van igazság, de minek kerteljek: kicsit több energiabefektetéssel lehetett volna ez jobb is. Az más kérdés, hogy az osztályzatnak ebben az esetben gyakorlatilag semmi vonzata nincs, hisz onnantól, hogy 5,5 felett van az ember, már teljesítette az erasmus ösztöndíj követelményeit. Motiváció rulez - majd ha értelme is lesz jobb jegyre törekedni, akkor előveszem a szorgosabbik énem.
Eredményem áldásosnak mondható magyar lakótársaiméhoz képest, akik áldozatául estek az említett alul-motiváltságnak, de még inkább a felvett szakuk kísérleti jellegének. A nemzetközi tájépítész szakuknak ugyanis ez volt az első éve, a diákok pedig kísérleti nyúlként tűrték a nonszenszek és végzetes gikszerek sorát. A második periódusban tudniillik náluk is sor került a jól ismert csapatmunkásdira, de sajnos megfelelő szabályozás nélkül. A csoportokan volt 5-6 holland és egy-egy nemzetközi diák. El lehet képzelni milyen érzés, hogy beiratkozol egy angol nyelvű kurzusra, erre elkezdenek dumálni feletted hatan valami idegen nyelven és te egy szót se értesz az egészből, majd bemégy az órára és a tanár szintén hollandul karattyol végig, esetleg nagy unszolásra kinyög két összefoglaló jellegű angol mondatot. Jóllehet Ádiék sem törték magukat, hogy valahogy mégis próbáljanak részt venni holland csoportjuk munkájában, de ez a rendszer semmiképp sem korrekt, a tanítási hatékonyságot már ne is említsük. A körülményeknek hála így nem tudtak megfelelő érdemjegyet szerezni, bukták a szakot, bukták a kredit pontokat, ergo bukták az ösztöndíjat. 1500 eurót visszafizetni nem jó móka, de szerencsére a fent leírt oktatástechnikai csőd az ösztöndíj szerződés alapján olyan vis majornak számít, mely esetén ezt nem kell megtenni. Már csak azon múlik a dolog, hogy sikeres lesz -e a panasztétel.

A bejegyzést később folytatom, mivel most már hajnali 3 van és még mindig pakolok...

Ragyogó nap virradt, fényben úszik a Rozendalselaan 27. is, én meg pislogok ki a csipáim mögül szűk 5 órás alvást követően. Úgy néz ki sikerült összecsomagolni fél életemet, pár perc és nekivághatok utamnak . Először Bonnba gurulok hétvégi látogatóba LD pajtihoz aztán hétfőn irány a Pest. Viszlát a túloldalon!