Maradhat

Megvolt. Egy dolgos nap kevésbé dolgos percében odacsoszogott Séf bácsi a mosogatósarokhoz és már mutatta is az utat a főnök irodájába. Fel az irodába. Mondta is, hogy a főnökúr már vár minket... Séf kajánul vigyorogva, kezével hadonászva mutatta: vár és feni a késeit. Persze nem volt ott semmi fenés. Főnökúr átlagos, vérbecsületes holland ember, a 8,39 euro törvényszabta órabérezést magától értetődőnek vette, a korábbi 5 eurós bérkonstrukció csak Séf bácsi sörhasraütése volt, vagyis buta félreértés. Be is leszünk szépen regisztrálva, adózva, kutyafüle. Az adót meg elvileg egy összegben visszaigényelhetjük, csak győzzük kivárni a nyarat.

Maga a munka nem lett könnyebb, de kezdjük felfedni a benne rejlő lehetőségeket. Az utóbbi két napban, amellett hogy húztuk rendesen az igát, lényegében megállás nélkül zabáltunk. Adott ugye a délután négyórai ebéd, legutóbb pl marha steak volt. Ezen felül meg homályos tekintettel ácsorgunk a kis mosogatósarkunkban, gépies mozdulatokkal forgolódunk a mosatlan és egy tál sültkrumplifokhagymásmártással között, illetve a két tányérkihordás közti űrt azzal töltjük ki, hogy isteneset harapunk egy közelben fekvő sajtdarabba vagy felszippantunk egy kis fűszeres olívabogyót. A vendéglő felől néha érintetlen saláták vagy tengeri falatkák érkeznek, majd elnyeli őket a mosogatós Bermuda - háromszög. Jobb farzsebemben mindig készenlétben lapul egy kanál, hátha bele kell szürcsölni valamelyik tűzhelyen illatozó kondér tartalmába, vagy be kell támadni egy tupperware-nyi vaníliaöntetet. Nameg itt van ez, hogy vasárnap. Mivel hétfőn zárva a vendéglő, vasárnap minden romlandót könyörtelenül kidobálnak. Persze a frissáru-forgalom jórésze a mosogatósarkon megy keresztül, mi meg vámolunk böcsületesen. Ma is cirka fél kiló szusit mentettünk haza (tök legálisan), de azért a 4 óra kürtőpucolásért és 6 óra mosogatásért meg is érdemeltük, haha.

Lássuk az egyenletet: tisztességes órabér, zabálás, jóemberek - néha piszok nehéz meló, garantált éjszakába nyúlás, hétvégézés. Lehet kuka vagyok, de ez az egyenlet nekem ippeg megérős, úgyhogy azt mondom: maradhat. Hisz a munkanap végén gyötörten hazaszakadva, éjfélkor a kis konyhában szusit majszolva, szaglászva a piacon vett, serpenyőben sistergő garnélákat, belső malmocskám mégiscsak a megelégedés morzsáit őrölgeti és szám szélére kiül az "csakazért is finom az élet" félmosoly. Együk hát nagy kanállal, jó étvágyat hozzá!