Egy álom vége hajnali 14:43-kor

Nem biztos, hogy épp álmodtam valamit, mindenesetre ájultan feküdtem az említett időpontban az előző napi hepajt kiheverendő. Ezen másnapos idillt egy nagy csattanás és az azt követő riasztó szirénázás robbantotta darabokra. Néhány méltatlankodó félfordulat és tüntető jellegű szellentést követően kikászálódtam az ágyból, nézzem már meg mi a fennforgás. Nos az volt az a pillanat, amikor tényleg szertefoszlott egy álmom.
Volt ugyanis egy álmom, egy pirinyó, jelentéktelen, mosolyogtatóan kisstílű kis ábrándom, amit jómagam se vettem komolyan... de mégis kedves volt számomra, és csalódottan szemléltem most szilánkjait az ablakból. Gyakran állt itt az utcánkban egy autó, de olyan amit én még nem is láttam. Egy ütött kopott kék Opel kupé, melyet az amerikai izomautók egészen halvány, már-már gagyisan gyenge szelleme lengett körül. Nyilvánvalóan egy tragacs, de nekem tetszett, tetszett ahogy feszítette nem létező izmait, ahogy villogott a lekopott krómmal, ahogy próbálta elhitetni, hogy ő egy kemény verda - talán lehetett is volna, benne volt a szellem, csak egy kis törődésre lett volna szüksége.

Hát most megkapta, úgy seggbetörődték, hogy 2 órán át takarították el a darabokat. Valami ikufájter tata -számomra ismeretlen okból- belemasírozott a Renaultjával a békésen parkoló Opelbe és sikeresen összetolt 4 kocsit.


A zsekák 6 perc alatt kint voltak. Az Opel tulaja egész jól viselte a dolgot, tata kissé megszeppenve fogadja a rend őreit.


"Jó hír; a csavarkulcs-készlet túlélte!" (Azért befigyel a keret nélküli ablak - gyönyör. Volt.)


Mentő is jött nemtom minek, végül az esemény záróakkordjaként az autómentők elhurcolták a maradékokat. Azért némi horpadást elvártam volna a Renaulton, de elég patyolat maradt, szinte karcolás sem érte. Úgy gyűrte be az Opel popóját mintha papírból lett volna.




Ja és hogy mi volt az álmom? Hát én már úgy elképzeltem, hogy egy nap dúsgazdagon visszatérek, megveszem a kis Opel kupét és felcsinosítom annak rendje, s módja szerint. Új fényezés, felnik, króm, bőrülés... Igazi álomautót faragtam volna belőle. De ahogy elnézem a sérülést, a kocsi immár eltávozott az örök alkatrészmezőkre. Az eset utolsó nyomaként földön sötétlő benzinfoltot gondosan felszórták homokkal, majd összesepregették - kicsiny álmom utolsó foszlányival együtt.
Így egyedül, álom nélkül maradva ülök itt a félhomályban, és azon gondolkozom: vajon meddig van nyitva a bolt? Már megpusztulok az éhségtől.