1 down...

Nos végéhez ért az első "vizsgaidőszak" első hete. 1 hónapnyi fáradtságos munkánk került ma reggel ítélőszék elé, és ítéltetett meg fél óra alatt.
Ugyebár 3 fős teamünk öntözés és drénezés kategóriában indult, írtunk egy 30valahány oldalas tervezetet, majd hegesztettünk(-tem) egy pöpec prezentációt, amit ma reggel adtunk elő. Az eredmény még jónak is mondható figyelembe véve az utolsó napok kimerült, beletörődő hozzáállását. Sajnos az egyik tag lustasága és éretlen gondolkodása sem könnyített a helyzeten, csak még több munkát varrt holland kollégám és jómagam nyakába - mondhatni 2 emberes munka volt. Nade panasz-sirám vége, 10-ből 6,5 pont az errefelé olyan közepesnek számít. Szakmailag nagyon szilárdnak találtattunk, csak hiányolták az innovációt. Innováció... örültünk, hogy nem téptük ki a hajunkat mire megszültük a cuccot, nemhogy még új utakat törjünk a tudomány számára. Persze valami újfajta megközelítés, újkori szellem jöhetett volna, de nem ilyen körülmények között, na. Azért ezt így is köszöntük szépen, 1 team bukott, 1 alattunk volt, egy pedig kapott egy igen szép 8 pontot. Náluk volt innov... hát mondjuk úgy, hogy korszerű megvalósítások.
Viszont ahogy így elnéztem, 9 pont az maga a tökély lenne, a 10 pedig gyakorlatilag, de tényleg axióma szinten, EL-ÉR-HE-TET-LEN. Ilyen elvárási és értékelési rendszer mellett legalábbis. Ennek fényében is: a mi kis 6,5 pontos, izzadtságszagú, csapzott, szakmailag támadhatatlan, ámde reménytelenül földhözragadt projectünket azt köszöntük szépen.
Folyt. köv. a jövőheti megmérettetések után.

A szolgáltató pillanatnyilag nem elérhető

Kényszerű szünet áll be a blogodzásban a következő napokban. Mindenféle iskolai kötelezettségek hevernek itt az asztalomon, a határidők fekete fellegei pedig egyre csak tornyosulnak és közelednek, úgyhogy még ha lenne is időm ide írni, maximum a deltavidéki kombinált rizs - garnéla termesztési rendszer diszkrét bájáról firkálhatnék. De nem fogok.

Addig is adok valamit amin röhöghettek pár napig. Leborotváltam a képem. Állítólag 4 évet fiatalít, ami nem is jön rosszul így a szülinapi öregedési pánik idején. :)

Az ország fűvárosa

Csütörtökön 11 óra tájt nekivágtunk kerékpárjainkkal a nagy amszterdami kalandnak. Na mielőtt hitetlenkedő sziszegés érkezne a nagyérdemű felől, természetesen a biciklik csak az arnhemi vasútállásig vittek minket. De mivel késésben voltunk és hajtottuk a derék lovakat rendesen, ez a pár kilométer is bőven elég volt a tekerésből, így is vattát köpve, zihálva roskadtunk a sárga, kétemeletes intersziti ülésébe.
Bő félórás suhanást követően már Utrechtben voltunk. Amilyen szép ez a város, olyan kibrító az állomása - központi helyzetéből adódóan igazi átszállási gócpont, rengeteg emberrel és kissé kaotikus le- és feljáratokkal. Mindenestre a holland vasútban annyi mindenképpen üdítő, hogy nem kell tervezgetni, átszállást kalkulálni, hisz kb. negyedóránként jár minden irányba vonat, az ember csak felszáll, átszáll, leszáll - mitha csak Pesten metrózgatnánk.
Na szóval Amszterdam. Beletelik pár percbe, mire kiverekedi magát az ember a belülről elég jellegtelen, ámde méretes pályaudvarról. A bejáratnál Ádám lakótársunk várt, aki aznap érkezett vissza "magyarból". Kilépve a szabadba az elénk táruló látvány kissé kaotikus - villamossín kazlak, csatornák, hidak, biciklik, emberek, nyüzsgés, tolongás. De pár méter múlva már kezd normalizálódni a helyzet, először a rendezett ám sablonos bevásárlóutcák jöttek, majd következtek a grachtos, hidas, keskenyházas klasszikus utcaképek, végül elénk tárult a vöröslámpás negyed teljes pompája. Akkor is ez a központi, apró csatornás, szűkutcás rész az egyik leghangulatosabb, a félpucér művésznők látványa már csak hab a tortán. Lépten-nyomon sex- és coffeeshopokba botlik az ember vélhetően ezen a zsebkendőnyi területen több van belőlük, mint egész Hollandiában együttvéve. Egyébként meg bárhol is jár az ember ebben a városban, rendszeresen üti meg az orrát a fűszag - talán ez a szabadság illata, de legalábbis már része az amsterdami légkörnek. Azon sem kell meglepődni, hogy a kurvanénik gyakran ékes magyar nyelven trécselnek egymással - valószínű, hogy a potenciális magyar GDP jelentős része áramlik ki évente ide a negyedbe.
Amikor kinézelődtük magunkat, visszavonultunk egy külvárosi lakásba, ahol Dávid haverjai laktak. Itt némi alkoholizálást követően visszatértünk a központna valami buli után nézni. Persze olyan útvonalat választottunk, hogy keresztül kelljen cikk-cakkozni a vöröslámpáson... Maga a buli élet nem nagyon pörgött így csütörtök este, ellötyögtünk egy pubban, aztán hullafáradtan hazaestünk a külvárosba.
Másnap délben útjaink szétváltak: a többiek hazavonatoztak, én maradtam, mivel estére találkám volt holland ismerőseinkkel. Addig is, bejártam a város többi részét, megnéztem a virágpiacot, meguzsonnáztam a Vondel parkban és tettem egy kört a híres Rijksmuseum csodás festményei, műalkotásai közt. Végül a vendégeskedés után vonatra szálltam, és 11-kor már otthon pihentem az elmúlt nap élményeit. Amstredamot látni és... elaludni.


A királyi palota előtt vursli fogadott.


A kilógó homlokzati kampók költözéskor jönnek jól a szűk lépcsőjű házakban.


Szabvány csatornamenti városkép.


Mit összekerestük, végül egy járókelőt kellett megkérdeznem, hol van a meleg emlékmű. Hát ennél azért... grandiózusabbra számítottunk...


...pl. valami ilyesmire, legalábbis alakra. :D


Vöröslámpás nappal...


...és alkonyatkor.


Amsterdam legszűkebb utcája. Olyan szűk, hogy még a fókuszt is elbasztam. :)




Vondel park.

Több kép:

Városok

Kilovaglás

Tanítási szünet lévén, megragadtuk az alkalmat, hogy lássunk egy kis kuturát! Bár csipetcsapatunk kétfősre degradálódott Ádám távollétében, Dáviddal nekivágtunk a holland prérinek. Na nem drótszamáron, inkább vonatháton. Első megállónk Utrecht volt. Eszméletlen hangulatú város, nem lehetett betelni vele, pláne így ősszel, kristálytiszta napsütésben - meseváros.


Nagyítva látszik, hogy kajakra szív valamit a nyúl


Nem utolsó hely az uzsonnázásra.


Hát szóval az ott egy ufo.


A 112 m magas torony mindenhonnan látszik. És nyilván onnan is látszik minden. Dehát 465 lépcső és 5 euró belépő... inkább nekik kéne fizetni, hogy felmenjek odáig!


Páratlan.


Rotterdam mondhatni Utrecht ellentéte, a második legnépesebb holland város, csupa modern épület, bevásárlócentrumok, felhőkarcolók. Mintha még az időjárás is hangsúlyozni akarta volna a különbséget, szikrázó napsütésből borongós hűs klímába érkeztünk. A város ezzel együtt is igen látványos és pezsgő, különösen gazdag - vagy némi éllel mondhatni - színes etnikummal.


Épül a belváros.


A hírös kockaházak. (Kubusházak)


Dávid egyből kiszúrta: ez az épület szerepel egy Jackie Chan filmben, az ázsiai ugribugri hős épp ezen az üvegtetőn seggelt le egy jelenetben. Itt is van, 2:20-nál.


Ez lenni én, háttérben pedig az Erasmus híd, másnéven Hattyú. Ezt ne próbáljátok ki otthon, mert nem lesz a háttérben Erasmus híd.


Ideje hazahajózni!

Még képek:

Városok

Hótfáradtak voltunk nap végén, így a mai napot - ezt az áldott napot, amikor világra jöttem - kineveztük pihenőnapnak. De szülinapi ünneplésnek ott lesz a holnap, amikoris végre elmegyünk Amsterdamba!
Mára maradt a főzőcske, meg a szülinapi üdvözletek olvasgatása, amiket ezúton is köszönök mindenkinek! Sajnos telefonon válaszolni nem áll módomban mert kurvadrága! :D Mindenkit puszilok!

Jóízlés - stop.

Na ezen beszartok. Találtunk egy giccsboltot. Ilyen elbaltázott gyomorforgatást még nem pipáltam, dehát tömve volt a bolt vevővel, szóval az ötlet teljesen életképes. Visszatérő elemek a tehén, az uszkár és a rózsaszín minden árnyalata - meg úgy minden ami még csak köszönőviszonyban sincs a jóízléssel. Most csupán ezt a pár tehénszobrot prezentálnám, ami tulajdonképpen kiverte nálam a biztosítékot.

Kuhnyá

A papírmunkák letudása végett ma bent jártam a vendéglőben. Ki is használtam az alkalmat, hogy végre nem suvickolni vagyok bent - kattintottam párat, lássátok hol húzom az igát. Tulajdonképpen két vendéglőről van szó, egy sima, meg egy halas, név szerint Jonghe Enkelingh és Olde Dubbelink. Fiatal izé és öreg netommi. Nemis értem honnan szedték ezeket a szavakat, egy szótárban se találtam őket. Na mindegy szóval így néz ki kívülről:


Belülről:





Séfbá jobboldalt ügyködik, hátul pedig Hugo szerény 208 centijével kucorog.


A mi kis sarkunk. Egy suvickol, tölti a gépet, a másik rohangál a tisztákkal.


És ma abban az örömben is részem volt, hogy az éttermből kilépve korom sötétség helyett naplementében fürdő városkép fogadott, szebbnél szebb színekkel.











Tegnap pedig az egyetemi kertben barangoltam, úgyhogy lett egy rakás új gombás is kép. Szokás szerint itt:

Gombákok

Apropó öröm van: enyém lett a hónap képe a netgombász.hu-n, jesztánc!

Arnhem by night

Útiblogkodjunk. Lássatok kofisoppokat, éjjeli utcákat, torz arcokat! Arnhemnek ezen központi részében zajlik az élet, bár így a hétfői nap képeit nézve ez nem látszik annyira. Élet zajlás inkább csütörtök, péntek, szombat van így eshet meg, hogy ép buli előtt készül ez a bejegyzés. Egyébként soha nem szívunk füvet, sőt minden nap elmondunk egy miatyánkot.

Maradhat

Megvolt. Egy dolgos nap kevésbé dolgos percében odacsoszogott Séf bácsi a mosogatósarokhoz és már mutatta is az utat a főnök irodájába. Fel az irodába. Mondta is, hogy a főnökúr már vár minket... Séf kajánul vigyorogva, kezével hadonászva mutatta: vár és feni a késeit. Persze nem volt ott semmi fenés. Főnökúr átlagos, vérbecsületes holland ember, a 8,39 euro törvényszabta órabérezést magától értetődőnek vette, a korábbi 5 eurós bérkonstrukció csak Séf bácsi sörhasraütése volt, vagyis buta félreértés. Be is leszünk szépen regisztrálva, adózva, kutyafüle. Az adót meg elvileg egy összegben visszaigényelhetjük, csak győzzük kivárni a nyarat.

Maga a munka nem lett könnyebb, de kezdjük felfedni a benne rejlő lehetőségeket. Az utóbbi két napban, amellett hogy húztuk rendesen az igát, lényegében megállás nélkül zabáltunk. Adott ugye a délután négyórai ebéd, legutóbb pl marha steak volt. Ezen felül meg homályos tekintettel ácsorgunk a kis mosogatósarkunkban, gépies mozdulatokkal forgolódunk a mosatlan és egy tál sültkrumplifokhagymásmártással között, illetve a két tányérkihordás közti űrt azzal töltjük ki, hogy isteneset harapunk egy közelben fekvő sajtdarabba vagy felszippantunk egy kis fűszeres olívabogyót. A vendéglő felől néha érintetlen saláták vagy tengeri falatkák érkeznek, majd elnyeli őket a mosogatós Bermuda - háromszög. Jobb farzsebemben mindig készenlétben lapul egy kanál, hátha bele kell szürcsölni valamelyik tűzhelyen illatozó kondér tartalmába, vagy be kell támadni egy tupperware-nyi vaníliaöntetet. Nameg itt van ez, hogy vasárnap. Mivel hétfőn zárva a vendéglő, vasárnap minden romlandót könyörtelenül kidobálnak. Persze a frissáru-forgalom jórésze a mosogatósarkon megy keresztül, mi meg vámolunk böcsületesen. Ma is cirka fél kiló szusit mentettünk haza (tök legálisan), de azért a 4 óra kürtőpucolásért és 6 óra mosogatásért meg is érdemeltük, haha.

Lássuk az egyenletet: tisztességes órabér, zabálás, jóemberek - néha piszok nehéz meló, garantált éjszakába nyúlás, hétvégézés. Lehet kuka vagyok, de ez az egyenlet nekem ippeg megérős, úgyhogy azt mondom: maradhat. Hisz a munkanap végén gyötörten hazaszakadva, éjfélkor a kis konyhában szusit majszolva, szaglászva a piacon vett, serpenyőben sistergő garnélákat, belső malmocskám mégiscsak a megelégedés morzsáit őrölgeti és szám szélére kiül az "csakazért is finom az élet" félmosoly. Együk hát nagy kanállal, jó étvágyat hozzá!

Időtlen

Hiába no tényleg van az úgy, hogy az embernek nincs ideje. Vagy még ha akad is pár szabad perce, akkor meg energiája nincs, mivel az mind elszállt a kötelesség és munka óráinak bézbólütővel való szétcsapkodásával. Egymást érik az iskolai feladatok, leadatok, csoportmunkák, munkacsoportok, munkanapok, munkaestek és persze bulik meg röffenések meg szocializálódások... aktív vagyok, ez így rendben is van, bár egy kicsit most túlságosan is begyorsultak a dolgok - ha ilyen tempóban mennek tovább a hetek, pár pillanat, és már otthon díszítem a karácsonyfát.
Az idő pedig most kezd ősziesre fordulni, ami holland ég alatt annyit tesz: esik és fújik, mint a rohadás. Meleg az nincs, de ha még ez nem lenne elég, Séf bácsi jóvoltából múlt héten egy kellemes órát tölthettem az összkomfortos, kisszobányi, -15 fokra temperált éttermi fagyasztóban. Miközben rendet vágtam a garnélazsákok, fagyott féldisznók és mirelitbrokkolik között, egyre csak azon gondolkoztam, vajon megéri -e majd egy hétig torokgyíkosnak lenni 5 eurós órabérért. A toroknyavaja végül csak 3 napig bírta az intenzív kamilla-kúrát, a fizetésről meg kiderült, hogy csak kétharmada annak, mint amennyit keresnünk kéne. Ugyanis 23 év felett a minimum órabér 8,30 euró kéne legyen, mint azt megtudtam egy holland csoporttárstól. A héten beszéltem is Séf úrral, aki szomorúan széttárta karját és a képzeletbeli mozdulat folytatásaként ujjal mutogatott az étteremtulaj felé - vele beszéljük meg az ügyet. De sok jóra ne számítsunk, mert úgy veri a fogához a garast, csoda, hogy nem törik bele. Szóval még beszélni kell majd a tulajjal, akiről eddig csak a rosszat hallottunk, ráadásul pont fizetés ügyben, 2 héttel a felvételünk után... szép lesz. Mindenesetre ha nem adják meg a zsét, akkor igen gyorsan búcsút intünk a konyhának, és keresünk valami mást. És hát bármi is legyen az a más - ennél csak könnyebb és jövedelmezőbb lehet.
Pedig Séf bá egy igazi jelenség: kolumbiai származású, kicsi köpcös sötét ember, kábé az orromig ér, de a szövege hatalmas. Amikor először kezet ráztam vele, első odamormogása az volt, hogy hasonlítok az öccsére. Aztán a következő pillanatban már a magyar nőkről kérdezősködött, megint kicsit később már elég egyértelmű volt, hogy specialitásai a nyers, szexuális vonatkozású viccek és beszólások, amik igazából csak az ő szájából olyan viccesek. Szóval nem szívesen hagynám szarban az öreget meg a konyhát azzal, hogy felmondok és megint nem marad senki mosogatni... elég nagy szükség van ott ránk. Ha ezt belátja a tulaj is, akkor mindenki jól jár. Úgy legyen.